Ülök a kávémmal szorosan a két kezemben tartom lassan kortyolgatom és közben elmélyedek az érzéseimben.
Az érzéseimben, amit még alig csak egy órája éltem meg csukott szemmel módosult tudatállapotban a terapeutámnál. Sötét volt, nem láttam semmit, csak lebegtem ide-oda, anya hasában lehettem, aki észre sem vette engem, mint aki nem akart tudomást sem venni rólam, hogy ott vagyok benne, legalábbis én így éltem meg. Dühös voltam, haragudtam nagyon, majd sírtam igazán mélyen zokogva. Végtelenül fájt!
Miért nem kapok esélyt sem? -kérdeztem.
A megélés közben végig éreztem, de nem úgy hogy fájt, csak tudatában voltam a testemen annak az anyajegynek is, ami egy ideje aggaszt, nem láttam rajta gyanús jeleket, de úgy észrevettem, nézegetem és egy ideje már nem tudom, hogy látok-e, vagy csak képzelem. Az anyajegy vizsgálatomat már kétszer mondták le egymás után, januárban, majd szeptemberben, így bőrgyógyász is régen látta.
Egyetlen-egy szabad hely volt a kávézóban, egy hosszú végén, így nem volt választásom hova üljek. Az asztal másik végénél egy pár ült, akik időről időre nagyon kedvesen, szeretettel megsimogatják egymás kezét.
Úristen mennyire vágytam erre én is és mikor megkaptam nem tudtam vele mit kezdeni, viszonozni sem, szinte kövé merevedtem.
Aztán lassan veszem a kabátom, a kávém elfogyott, de még gyorsan elszaladok mosdóba indulás előtt, mielőtt odaérnék áthasít bennem a kérdés, lehet ezért volt a melanomám??
Végtelen nagy felismerésnek élem meg, mert igen pont így éreztem* a melanoma előtt is. Soha nem éreztem korábban úgy hogy megtaláltam az igazi okát, hogy megértettem azt a belső érzelmi működésem, ami hozzá segíthetett, mert azt már akkor is úgy gondoltam, hogy nem csak szimpla testi tényezők okozhatnak betegséget. Na de most!
Nagyon boldog vagyok, madarat tudnék fogni a felismeréstől, gyorsan vissza is ülök az üres kávéspoharam mellé, hogy lejegyzeteljem mert ezt elakarom mondani, meg akarom írni, mert lehet ez lesz az a jó kezdés, talán pont erre vártam 2 éve, amióta írni akarok arról, felhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontos a betegségeknél, hogy mi zajlik bennünk, milyen érzelmekkel küzdünk melynek talán még tudatában sem vagyunk.
Folyt…
*Mert ezek az érzések olyan árnyaltak, hogy szavakkal leírhatatlanok, de már sokszor felismertem egy ilyen mélyen gyökerező feltárás során, hogy na pont így éreztem később az életemben olyan számomra rossz élet helyzetekben amelyek sorra ismétlődnek. Ezt a megjegyzést azért teszem ide, mert sokszor hajlamosak vagyunk általánosítani a történet alapján, pedig látszólag ugyan olyan események mentén teljesen mást élhetünk meg és fordítva.
Kép forrása: Pixabay
